Magyarország nyitólapja
nyitólapomnak
kedvenceimhez
Az oldal ismertetése
Jász-Nagykun-Szolnok megye egyesíti az Alföld szívében a Jászság, a Nagykunság, a Tiszazug és a Közép-Tiszavidék természetes tájegységeit. Megyénk nagy múltú kultúrájának egyik pillérét mind - Karcag magazin
részletek »

Népi kézművesség Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Karcag városának mindennapjai, hírei, érdekességei, történései egy csokorba szedve. Itt a Karcag Magazin oldalamon szeretném bemutatni a várost, múltját, jelenét és jövőjét. Látogasson el rendszeresen az oldalra, hogy olvashassa a legfrissebb híreket
Karcag magazin
Itt vagy: Karcag magazin » Hír olvasása
Oszd meg másokkal
Népi kézművesség Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Népi kézművesség Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Nagykunsági népművészet
Jász-Nagykun-Szolnok megye egyesíti az Alföld szívében a Jászság, a Nagykunság, a Tiszazug és a Közép-Tiszavidék természetes tájegységeit. Megyénk nagy múltú kultúrájának egyik pillérét mindmáig a hagyományőrzés, a hagyományok elevenen tartása, az értékek ápolása jelenti. A régi mesterségeket, népi kézművességet űző fafaragók, fazekasok, szövők, hímzők nemzedékről-nemzedékre hagyományozták elődeik tudását és a népi művészetek pótolhatatlan hangulatú elemeit.
A mai alkotók keze nyomán szerencsére tovább él az évszázados stílus- és formakincs. A népi kézművesség művelői arra törekednek, hogy alkotásuk mindennapi életünk természetes része legyen, ami megszépíti, hangulatossá teszi környezetünket. A hagyománytisztelet mellett természetesen mindig jelen van a változás igénye, a kézművesek és a használók új szemlélete.

Változó világunkban egyre nagyobb az igény a népi kézművesség megismerése, elsajátítása és a kézműves termékek iránt. Szinte a megye minden településén élnek egy-egy népi kismesterség alapjait nyári táborban, vagy kézműves foglalkozáson továbbadni tudó felnőttek. Tiszavárkonyban található a Népművészeti Alkotóház, amelyet a népművészeti egyesület tart fenn és tagjai minden érdeklődőt megismertetnek a népi kézművesség egy-egy ágának rejtelmeivel.

Fazekasság

A fazekasságnak sok évszázados hagyománya van megyénkben. Leghíresebb fazekas központok Mezőtúron, Tiszafüreden és Karcagon találhatók. Ezeken a helyeken korongozásra alkalmas agyagból készültek és készülnek a különböző használati tárgyak, a tálasedények ( tálak, tányérok, csészék), a folyóedények ( kancsók, korsók, kulacsok, butellák) és az apróbb tárgyak (fűszer-, cérna-, és virágtartók). E központokban jellegzetes fazekasstílusok alakultak ki, amelyek színükben, formájukban és mintázatukban eltérnek egymástól, a fazekas családokra jellemző módon. Mezőtúron Badár Balázs és családja, Karcagon Kántor Sándor munkássága meghatározó volt az utódokra. Mindkettőjük életét és munkásságát látogatható Emlékház őrzi.
Hirdetés

Az elődök méltó utódai a ma működő fazekas kézműves műhelyek és neves népművészek.
A fazekasok az agyagból vízzel felöntve masszát gyúrnak, majd korongra téve megformázzák. Az agyag forog és a mesterek kezenyomán ölt szép formát. A kész forma polcra kerül száradni, száradás után pedig kemencébe. A mázas edényeknél mintát is kapnak a tárgyak. Ezek díszítések, vésések, karcolások, vagy festések lehetnek. Nem ritka díszítéskor a személyre szóló a feliratozás. Mindig szerencsés az, aki ilyen tárgyat kap emlékbe.

Hímzés

A régi típusú hímzések közül kiemelkedik a kunhímzés. E hímzésfajta virágkora a 18. század volt. Az e korból megmaradt gyapjúfonállal - szőrrel - varrott párnavégek a Nagykunság három településéről, Karcagról, Kisújszállásról és Kunmadarasról származnak, ma a karcagi Győrffy István Nagykun Múzeumban találhatók.

A kunsági párnavégek kompozícióját a hangsúlyozott középmintán egy középpont köré szimmetrikusan szerkesztették. A középső virágminta mellett két oldalt elhajló tulipán, vagy rozetta helyezkedik el. A kompozíció hármas tagolását rendszerint egy-egy virágos ág zárja le. Virágja tulipán, vagy nefelejcs. A kunsági hímzések széldíszítményei rendkívül változatosak.

Ma kunhímzéssel ügyes kezű asszonyok készítenek terítőket, díszpárnákat, lakásdíszítő textileket.
A Jászság hímző művészete a szűcshímzésben gyökeredzik, mely a múltban gazdag motívumkinccsel bírt. A szűcsmunkákhoz egykor a hosszúszőrű juhok erősebb bőrét használták. Ebből a szűcsmesterek subát, ködmönt készítettek. Egy férfi subára átlagosan 14-16 birkabőrt dolgoztak fel. A subát, a ködmönt előbb színes, majd egyszínű zöld fonallal kihímezték.

Ma lakástextileken, ruházaton, öltözet-kiegészítőkön láthatjuk a jászsági szűcsmintákat. A régi alapmotívumokat a textil-adta új lehetőséghez áttervezték. A fehér textilen impozánsan mutat az egyszínű, zöld hímzőfonallal kivarrt motívum. Hosszú folyamat eredménye a jászsági szűcshímzésből kialakult egyedi jászhímzés, amely Magyarország tájegységei közül a legfiatalabb textilen alkalmazott hímzés.

Fafaragás

A fa faragása, azaz a fafaragás, az egyik legősibb népi kézművesség közé tartozik. A fafaragók készítették a falusi háztatás alapberendezéseit, a faragott bútorokat, falitékákat, tükrösöket, tálasokat. A régi alkotók a díszítés egyetlen eszközeként a bicskát használták. A fa díszítésekor a karcolás és a vésés volt a leggyakoribb. Megyénk fafaragói ma már több kéziszerszámot használnak tárgyak (tálak, kínálók) készítéséhez. Díszítésként kedvelt a forgórózsa, a tulipán, a szegfű, a leveles ág, a farkasfogas díszítősor. Másoknál a fa erezete, természetes szépsége tölt be díszítő funkciót.

A paraszti lakóházak berendezésének, naponta használt bútorainak legnagyobb részét a házi készítésű bútorok alkották. A Nagykunságban, főleg Karcagon ma is kedvelt népi kézművesség a kézzel készített és véséssel díszített népi bútorok (főleg székek, kanapék, bölcsők) készítése, de van olyan fafaragó népi iparművész is, akinek fából készített gyermekjátékai egyediségével, remekül megmunkált voltával vívtak ki az elismerést. A Jászságban is élnek népi bútorkészítő kézművesek, például Jászszentandráson. A hősök tiszteletére több településünkön állítottak az utóbbi évtizedekben míves faragású kopjafát, melyek ügyeskezű fafaragók alkotásai. Újabban szabadtéren is megjelennek a faszobrászok munkái.

Szövés

A népi szövés több ezer éves kifejezésmód, szinte egyidős az emberiséggel. A szövésben megjelenő archaikus jelek az idők folyamán alig változtak.

Régen a legelterjedtebb a vászonszövés volt, melynek alapanyaga a kender és a len volt, amit az emberek maguk termesztettek, feldolgoztak és ebből szőtték a vásznat. Ismert volt a gyapjú házi feldolgozása is és ebből a gyapjú szőttes szövése. A fonalat a juh gyapjának természetes színeiben, vagy a jó festhetőségét kihasználva szárított növényekből készült festékkel készítették. A szőttes legegyszerűbb díszítési módja a csíkok ritmikus váltakozása. Népszerű díszítési mód a bogos, mely a kidomborodó hurkákkal plasztikusabbá teszi a felületet. Díszítenek még fogazással és fésűs variációkkal, szedettes csíkokkal.

A festékes szőnyegek a Székelyföldről kerültek megyénkbe. Ezek a népi textilek legrangosabb gyapjú szőttesei. Jellemzője a megkomponáltság. Nagy hozzáértés és szövőgyakorlat szükséges a kivitelezésükhöz. Rangját bizonyítja, hogy földre nem tették, a vetett ágyat, vagy az ágy mögötti falat díszítette.

Napjainkban már kevés embernek adatik meg, hogy a szülői házban tanuljon meg valamilyen népi mesterséget. A szövést is tanfolyamokon gyakorlott mesterek tanítják.
Manapság néhány szövő sikeresen próbálkozik az ősi nomád mintakincs felelevenítésével és újra divatos a rongyszőnyegek szövése.

A népi szövők álló vagy fekvő szövőszéken kézzel készült szőttesei fémjelzik, hogy a szövés továbbél. A szőttesek a megváltozott életformához alakítva hordozzák a hagyományt.

Csipke

Fehér vagy színes fonalból különféle technikákkal készült kézműves munka a csipke, amely lehet művészi alkotás és az öltözékek, lakástextilek legszebb dísze is. A csipkekészítés technikája szerint megkülönböztetünk varrott-, vert-, fonott-, csomózott-, rece- horgolt-, kötött- és gépicsipkét.
Tájegységünkön a kézművesek elsősorban a vertcsipkét készítik. Önálló lakásdíszítő kis- és nagyterítők készítése volt jellemző vidékünkön és ma is ez a meghatározó.

A vertcsipkét a textilművesség királynőjének tartják, mert a kitartó és szorgos kezek munkája nyomán készül el a fonalak megannyi kereszteződéséből a műremek.

Megyénkben a XX. század első felében az 1950-es évek elejéig sok száz asszony megélhetését biztosította a vertcsipke terítő készítés. Ma Karcagon, Kunhegyesen, Kunmadarason, Öcsödön, Szolnokon, Tiszafüreden és Tiszaszentimrén élő asszonyok készítenek míves vertcsipke terítőket és néhányan újabban vállalkoznak a viseletkiegészítők (gallér, kézelő, szoknyaszegély, kitűző, ékszer) készítésére is.

Fonás

Az emberek ősidők óta felhasználták a környezetükben megtalálható természetadta anyagokat. A mi vidékünkön, ahol a folyók - elsősorban a Tisza - mindig is meghatározták az itt élők életét, az ártéren vadon termő fűzfa vesszejét, a gyékényt különböző háztartási eszközök készítésére alkalmazták. Nagy múltú a rozs-, zab-, és árpaszalma fonása és kiegészítő anyagként való felhasználása is. Fűzvesszőből, gyékényből és szalmából készített tárgyak között azonos rendeltetésűek, sőt azonos formájúak is találhatók (tojástartó kupujka, szakajtó, varrókosárka). Jóval később terjedt el megyénkben a kukoricacsuhé feldolgozása, és ebből fonott szatyrok, díszek készítése.

A mai vessző-, gyékény-, szalma- és csuhémunkák egyrészt őrzik a múlt hagyományait, hiszen ma is készülnek vesszőkosarak, gyékénykupujkák, kenyér-, és varrókosarak szalmából, másrészt az alkotói fantázia és a kor ízlése következtében újabb tárgyak keletkeznek, pl. kitűzők, díszek. Van csuhéfonó, aki szívesen készít olyan gyermekjátékokat, melyeket nagyanyáink is készítettek gyermekkorukban, s e mellett figyelemre méltóak az egy-egy régmúlt falusi jelenetet, eseményt megörökítő életképek. Megyénkben reneszánszát éli a kosárfonás és a fonottbútor-készítés a Tisza, Zagyva, Körös folyók mentén, ahol a fűzvessző, vagy a gyékény terem. Megújult, felelevenedett a szalmafonás remekeit a törökszentmiklósi Szalma Galériában láthatjuk.

Kovácsolás

Néhány évszázada még minden településen volt kovácsműhely. Sok helyen legfőbb tevékenységük a lovak patkolása volt. Az ügyesebb kezű kovácsmesterek különböző kovácsoltvas tárgyakat is készítettek.
Megyénkben általánosan elterjedt legsajátosabb, legdíszesebb kovácsmunka a nyeregtetős házak homlokzati csúcsát díszítő házoromdísz volt.

A kovácsok nem munkaeszköz jellegű vaskészítményei között rangos helyet foglaltak el a juhászkampók. Főként a karcagi, kunhegyesi, kisújszállási, kunmadarasi kovácsok voltak ebben híresek. A kovácsmunkák legkiemelkedőbb darabjai közé tartoznak a temetői sírrácsok. Elvétve találkozunk még díszesebb kapukkal, ajtó- és ablakrácsokkal, melyek a régi mesterek keze nyomát őrzik.

A megye legismertebb, a nagykunsági hagyományokat továbbvivő tűzi kovácsa Karcagon él, népi iparművész. A nagykunsági hagyományokra épülő házoromdíszei, kovácsoltvas kapui éppúgy műremekek, mint csodálatosan megmunkált sírkeresztjei, vasból készített díjnyertes cégérei.
A Kántor-műhely
A rövid videóban a Kántor-műhely történetét láthatjuk, benne Tóth János karcagi fazekassal, aki a mai napig ápolja a családi hagyományokat.
Szólj hozzá a cikkhez
Címkék - Karcag, kovácsolás, fafaragás, szövés, fazekasság, hímzés, csipke
Nyomtatás
Oldalajánló
Vissza a hírekhez
Szólj hozzá
- 2011-08-02 07:43:04
Szólj hozzá a cikkhez

Új hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned oldalunkra.

Bejelentkezés
Regisztráció
Eddigi hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás a cikkhez
Tuti menü